Vajon a met veszít-e a súlyából
A kudarcokra adott reakciójuk pedig gyakran felületes, nemtörődöm és megjátszott.
A as wimbledoni bajnok, és es döntős a The Tennis Podcast legutóbbi adásában hosszasan mesélt arról, hogy a mai topjátékosok hihetetlenül könnyen felülemelkednek egy-egy komoly vereségen. Hozzátette, hogy ő meg sokszor a másik véglet volt, aminek meg is lettek a negatív következményei, egyebek mellett étkezési zavar, anorexia formájában. És, mivel fizikálisan hátrányban voltam hozzájuk képest, nekem még többet kellett dolgoznom, hogy fel tudjam venni velük a versenyt.
Megvertem Henint, aki akkor világelső volt, megvertem Jankovicot, aki harmadik volt, átverekedtem magam egy nagyon kemény ágon, és aztán a döntőben kikaptam.
Bő egy évbe került, mire ezt a vereséget meg tudtam emészteni. A dolog mára odáig fajult, hogy a lányok egy hamis, saját maguk által cenzúrázott képet mutatnak a világnak.
Egy nyilvánvalóan nagy vereség után néha nem is érezni rajtuk, hogy maguk alatt vannak. A Roland Garros tavalyi bajnoka magával vitte az unokahúgát a meccs utáni sajtótájékoztatóra. Sokan egyszerűen csak cukinak találták magát az ötletet, és a kislányt is, mások azonban úgy látták, Barty célja az volt, hogy elterelje a figyelmet a vereségéről.
A reakciójukból ugyanis egyáltalán nem ez jön le. Nyilván nehéz arról beszélni valakinek, hogy egy adott meccs után nem úgy kéne éreznie, mint ahogy az látszik rajta. Számomra fel sem merült, hogy ilyen könnyedén túllépjek egy kudarcon.
Ezeken keresztül pedig rengeteg felszínes interakciót, műbeszélgetést folytattak az emberekkel. Az pedig úgy nem megy, hogy nagyjából ugyanazok az érzések vannak valakiben, akár győz, akár veszít.